Rólunk

Szükség van-e Istenre?

A Biblia több olyan történetről is beszámol, amikor olyan emberek keresték fel Jézust, akiknek mindenük megvolt, ám az életükből mégis hiányzott valami.

Az emberiség történelmét végigkísérik a különböző hit-, és filozófiai rendszerek, az elmúlt néhány évszázadban pedig a tudomány fejlődésével párhuzamosan egyre többen gondolták úgy, hogy hitre, Istenre semmi szükség.

Mégis a hit, a vallás, a természetfeletti keresése aktuálisabb, mint valaha. Számtalan újság, blog, könyv, film keresi a választ a cselekedeteink helyességére, a halál utáni életre, vagy a létezésünk céljára.

Te is eljutottál erre az oldalra, mert kíváncsi vagy, milyen válaszaink vannak a kérdéseidre.

Az ember általában, amíg erősnek és sikeresnek érzi magát, nem igazán foglalkozik a fenti kérdésekkel. Ha viszont gyenge, beteg, amikor rosszul mennek a dolgai, elbizonytalanodik és magyarázatokat, kapaszkodókat vagy éppen bűnbakot keres és a hit, a vallás felé fordul.

Ezért gondolják sokan úgy, hogy a hit, a vallás, az Isten keresése a gyengék és sikertelenek pótszere.

Mások pedig látva a vallás, vagy akár a kereszténység nevében elkövetett borzalmakat, gonoszságokat, teljesen elutasítanak mindenféle istent.

Sokan pedig egy saját istent alakítanak ki maguknak, mert ez a megoldás sokkal kényelmesebbnek tűnik a számukra, mint megváltozni.

Nos, ha ennyiféle vallás van, olyan sok Isten és ennyi különböző motiváció, mi miért Jézust követjük? Legfőképpen azért, mert az igazi kereszténység elsődlegesen nem egy tanrendszert jelent, (nem egy mit szabad és mit nem listát), hanem egy személynek a megismerését és követését.

Aki nemcsak példát mutatott, hanem meg is halt a bűnösökért. De nemcsak a halált vállalta, hanem képes volt arra is, hogy feltámadjon a halálból.

Mindannyian, akik egyszer már találkoztunk Jézussal, újra és újra átéljük ezt a találkozást. S ami a legfontosabb, nem csapunk be senkit. Sem magunkat, sem mást. Ez a találkozás nem szemmel látható módon jött létre, hanem a szívünkben, a tudatunkban, az érzéseinkben, a sejtjeinkben; és meg vagyunk győződve arról, hogy minden ember a feltámadás után testben is találkozik majd, személyesen Vele. Nem a jócselekedeteink miatt, hanem kizárólag a beléje vetett hit miatt.

Ez a találkozás a számunkra örömteli lesz, míg a többi ember számára nem lesz az.

Ebben a kapcsolatban nincs harmadik személy. Nincs közvetítő, nincs egy barát, pap vagy lelkész. Ők legfeljebb segíthetnek, mivel ebben a kapcsolatban csak te és csak Jézus van jelen.

Erre a találkozásra hívunk téged is.

Az élet döntések sorozata

Abba, hogy megszülettünk, igazából semmilyen beleszólásunk nem volt. Jobb esetben a szüleink döntöttek úgy, hogy akarnak bennünket. Azonban, ahogy telnek az évek, egyre több a döntési helyzet és egyre inkább magunknak kell meghoznunk a döntéseket, viselve azok minden következményét. Ez mindenféle hittől függetlenül így van.

Jézus a következőket mondja:

„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.”

Az életet azért is jó egy úthoz hasonlítani – van is egy ilyen kifejezésünk, hogy „életút” – mert minden út valahonnan valahová halad. Így van ez a mi életünkkel is; azzal a különbséggel, hogy a múló – és sajnos véges – időt nem tudjuk visszafordítani. Ugyanígy, az (élet)úton sem tudunk visszafordulni, legfeljebb az irányt módosíthatjuk. Ugyanakkor az idő múlásával a múltunk is egyre nagyobb lesz, a jövőnk és a lehetőségeink viszont egyre inkább szűkülnek.

A szabad akarat

Ahogy a születésünkről, úgy arról sem tehetünk, hogy Isten szabad akaratot, szabad döntést adott az embernek, legalábbis a földi pályafutása alatt. A Biblia legelején, már az édenkertben ott a jó és gonosz tudásának fája – és az ember szabadon dönthetett, hogy az Istennek való engedelmességet, vagy a saját akaratát követi.

Ádám és Éva a saját akaratát követte és Isten ezt a mai napig tiszteletben tartja. Ahogy minden egyéb emberi gonoszságot is: árulást, kegyetlenséget, harcot és háborút, amit az emberek egymással szemben, saját önző céljaik érdekében követnek el. A bajok, problémák forrása tehát nem Isten, hanem az ember saját döntéseiből fakadó engedetlenség, lázadás.

A megtérés

A jó hír, hogy dönthetsz úgy is, hogy a teremtő Istened felé fordulsz. Kinyilváníthatod mindenki előtt, hogy Isten igazságával azonosulsz, elutasítod az emberek gonoszságát, belépsz azon a bizonyos szoros kapun, elindulsz azon a keskeny úton, amiről Jézus beszélt, amely nehezebb ugyan, mert nem a saját vágyaid kiélése szerint, hanem Isten akarata szerint élsz.

A megtérés a keskeny úton való elindulást jelenti. De amint elindulsz és más keresztények előtt egy imában kinyilvánítod Isten felé ezt a szándékodat, a bűneidtől való elfordulást, abban a pillanatban örök életet kapsz Istentől, Jézus Krisztus által. Ettől a ponttól fogva a halál csak egy állomássá válik az örök élet valóságában. Még akkor is, ha nagyon sok rossz és gonosz dologból csak később, évek alatt leszel képes megváltozni. Mert ha egyszer elindultál ezen a keskeny úton, minden segítség adva van ahhoz, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonló ember válhasson belőled.

Ki a keresztény?

A keresztény kifejezés az ókori „krisztianosz” szóból származik, amely azt jelenti: „Krisztust követő”.

Sok ember tévesen gondolja magáról, hogy mert őt gyermekkorában megkeresztelték, mert valamely felekezethez tartozik, esetleg egyszer elmondott egy megtérő imát vagy csak azért, mert alapvetően jó embernek gondolja magát, ő már keresztény ember.

Maga Jézus is elég sokat foglalkozott ezzel a témával, amikor arról beszélt, hogy kik az ő igazi követői. Az egyik ilyen alkalommal az ő követését a házépítéshez hasonlította:

„Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult.”

Tehát keresztény az, aki Krisztust követi, aki hallja az Ő beszédeit és azok szerint él.

A legtöbb embernek egy élet munkájába kerül, hogy felépítsen egy saját házat vagy vásároljon egy saját lakást. Hasonlóan ahhoz is egy élet munkájára van szükség, hogy kiderüljön, milyen ember vált belőlünk, bizonyos élethelyzetekben hogyan gondolkodunk, viselkedünk és mi motiválja a cselekedeteinket.

Jézus ezt az életművünket egy házépítéshez hasonlítja. Tetszik vagy sem, mindenki házat épít; van, aki kisebbet, van, aki egy palotát. De ha a háznak nincs biztos alapja, az össze fog dőlni és a sok munka kárba vész.

Mit tesz egy igazi keresztény?

Az alapozás sohasem könnyű, hanem sokkal inkább fárasztó munka. De az eredmény nagyon látványos tud lenni és ezalatt egy ember pozitív személyiségfejlődésen megy át. Ha valaki az alapozást elmulasztja, mert a könnyebb utat választja, annak következménye is látványos lesz, de ez nem pozitív, hanem inkább negatív eredményhez vezet, sőt, akár tragédiába is torkollhat.

Aki komolyan gondolja az Isten követését, az minden nap Vele jár. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy “naponta veszi a fáradságot” arra, hogy olvassa a Bibliát, mivel Istent leginkább így tudja megismerni. S keresi olyan emberek társaságát, akik szintén ezt teszik. Megkeresi azt a közösségét, gyülekezetet, ahová a többi ember is azért jár, hogy egyre közelebb kerüljön, közel maradjon Istenhez.

Amit pedig megismer Istenből, azt megpróbálja – szintén napi szinten, nemcsak vasárnap – meg is élni, hogy a környezete számára is nyilvánvaló legyen az a tény, hogy ő Krisztust követi.

Vannak tehát, akik keresztényeknek vallják magukat, de a fenti lépéseket elmulasztják és igazából ugyanúgy élnek, ahogy mindenki más. S vannak azok, akik valóban keresztény életet élnek.

Legegyszerűbben úgy ismerhető fel, hogy valakinek a kereszténység esetleg csak divat, álca vagy eszköz, hogy amikor a személyes életében jön egy kisebb vagy nagyobb vihar, árvíz vagy sorscsapás, akkor azt nem tudja józanul viselni. Mégy egy ateistának is szembetűnő ilyenkor, hogy valaki igazi keresztény-e, vagy csak annak mutatja magát.

Amit általában nem mondanak el

Ha már találkoztál olyan keresztényekkel, akik próbálták számodra a hit útját megmutatni, valószínűleg csupa jó és kedves dolgot mondtak el neked. Ezzel szemben az igazság az, hogy ez nem ilyen egyszerű, nem csak jó és kedves dolgokon megy át egy keresztény, sőt, a mai világban Krisztust igazán követni nagyon is nehéz.

Nehéz azért, mert – ahogy Jézus is mondta – a keskeny úton kevesen járnak, s mert árral szemben úszni, a többség véleményével szemben más értékeket képviselni kemény dolog.

Hasonlóan egy házassághoz nehéz azért, mert lemondasz dolgokról, hogy biztonságot, állandó szeretetet és elfogadást találj egy másik személy részéről.

Nehéz azért, mert ez az utazás folyamatos változást igényel. Nem elég megtérni, hanem egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá is kell válni. Persze ne gondold, hogy végül sok kis Jézus lesz belőlünk. Hazugság lenne azt állítani, hogy a lemondások vagy az Istenbe vetett hit nem változtatnak meg bennünket, de mégi,s mindenki meg tudja őrizni a saját egyénésigét, ez pedig a közösség számára is érték.

Végül pedig nehéz azért, mert az igazság keresése bonyolult folyamat; ráadásul nem is fogunk minden kérdésünkre választ kapni, s természetesen az összes problémánk sem fog megoldódni.

Most persze felmerül benned a kérdés: Akkor miért csináljuk?

Azért, mert találkoztunk Jézus Krisztussal és vele járni fantasztikus élmény! Meg egy csomó minden másért is, amit most nem írunk le, inkább tégy egy próbát te is!